Első fejezet ;

Minden egy esős napon kezdődött. Egy esős, ködös borongós napon, amikor az ember legszívesebben az ágyban maradna, hallgatná, ahogy az eső kopog az ablakon és a tetőn, amikor egy forró kakaó csodákra képes- és akkor, amikor egy elveszett lány rátalál az útjára. Minden egy ilyen napon kezdődött.
Pontosabban 1852. augusztus 4.-én, amikor a kis Alicia Wendelbruke a nagynénjéhez utazott. A hintó zötykölődött a köves úton, fel-fel riasztva a kislányt az álmából. Ha Alicia épp nem aludt a hosszú út során, akkor a hintó ablakán keresztül nézte a tájat. Szerény véleménye szerint ez a táj borzalmas volt. Nem hasonlított semmiben sem az otthonára. Alicia mindig is melegnek, oltalmazónak, szépnek, és legfőbképpen barátságosnak képzelte el azt, hogy; Otthon.  És a nagynénje otthona kizárt, hogy erre hasonlított volna. Igaz, hogy csak az apja fényképesdobozában látott róla képet, de már attól libabőrös lett. És a gondolat, hogy ott éljen?!
A táj elmosódott volt, és csupa szürkeség. Esett, és így minden lucskos volt, cuppogott a sár a kocsi kerekén és Alicia kiskutyájának  ázott-kutya szaga volt. A kislány óvatosan felemelte a szundikáló állatot, és a szemközti ülésre rakta. Legalább valaki tud aludni, gondolta. Már tűkön ült az izgolmtól, hogy belépjen a titkos erődbe ( így hívta a nagynénje házát ), de közben félt. Félt attól, hogy csalódást okoz a szüleinek.
Alicia anyukája meghalt, amikor a kislány 5 éves volt. A férje, Edward ezután kifordult önmagából; ivott, kártyázott, és lassan eladósodott. De közben imádta a lányát. Mindent amit csak tudott, megadott neki, kezdve a játékoktól, a könyvekig. Amikor Alicia elérte a 6 éves kort, tanárokat fogadott neki. Szerette, amikor a lánya babusgatta őt, és angyali kacajával életre keltette a ház csendes zugait. Alicia bolondos kalandjaival megnevette őt. A legapróbb csínyeket,  a legnagyobbakig megcsinálta, és néha Edwardnak kellett kimentenie lányát a szorult helyzetekből. Mindig panaszkodtak Aliciára, hogy sosem lesz képes igazi hölgyként viselkedni. Az apját nem aggasztotta, örült, hogy van valami vidámság és kalamajka ebben a kihalt házban. Olyankor élt csak igazán Edward. De titkon, éjszakánként borzalmasan magányosnak és elveszettnek érezte magát. Hiányzott neki a felesége. Foggalma sem volt, hogyan fogja eltartani a lányát, mert fogyott a pénze. Hiába, még ekkor sem tudott lemondani kéjes szenvedélyeiről. Ahogy Alicia nagyobbacska lett, felfogta apja helyzetét. Néha, amikor annyira részeg volt, elesett és sérülten, véresen jött haza. Olyankor Alicia látta el a sebeit, ápolta. De fent a szobájában sírt. Sírt a családjáért. Tizenkét éves korában az apja úgy gondolta, ideje komoly változásokat indítania. Elkezdett dolgozni. De Aliciát elküldte a nővéréhez, Jocelynhez. Ez volt az egyetlen megoldása, hiszen, nem akarta hogy egyetlen lánya, lássa amint ő kuporgatja a napi kenyérre valót, és közben elissza azt. Reménykedett benne, hogy nővérének sikerül megnevelnie rakoncátlan lányát, úrinőt faragnia belőle, hogy aztán rendes férjet találjon magának. Így indult útnak Alicia. Edward a ház előtt állt, felpakolta a csomagokat a hintóra. Aliciát szorosan magához ölelte, remélte, hogy sosem kell elengednie. De mennie kellett.
Alicia körbenézett a hintóban. Számolta a perceket, amik egyre fogytak, és egyre közelebb hozták őt rettegett nagynénjéhez Jocelynhez. Alicia csak egyszer találkozott vele, az egyik szülinapján. Akkor is megtréfálta a szerencsétlen nőt. Akkor Jocelyn kiviharzott a lakásból és megfenyegette a kislányt, hogy soha nem lesz értelmes, eszes nő. Pedig Alicia okos volt, és leleményes. Most mégis úgy félt, hogy mi lesz. Bár az idő jócskán eltelt már az eset fölött, de úgy vélte- nagynénje nem felejt.
A kocsis hátrakiáltott, hogy mindjárt megérkeznek. Alici az ablakhoz ugrott, és figyelte, ahogy az aprócska ház egyre növekszik. Magas kerítés övezte, amiknek oszlopai hegyes kiemelkedésekben végződtek.  Nyírfák és tölgyfák magasodtak az udvaron, és volt ott egykét szökőkút is, aminek dísze kilátszott a kerítés fölött. Az égen viharfelhők gyülekeztek. Nagy vihar lesz, gondolta Alicia.
 A hintó begördült az udvarra. Alicia előtt kinyílt az ajtó és a kocsis lesegítette őt. Kővé váltan meredt a házra. Magas falai bronzszínűek voltak, nagy ablakain fekete zsalugáterek  ékesedtek. A ház közepefelé óriási erkély volt, akár egy mesebeli palotában. Ám ez inkább a boszorkány kastélya lehetett, hercegnőé biztosan nem. Valóban olyan félelmetesen tornyosult az aprócska lány fölé az építmény. Alicia háromszintesre tippelte a házat. A bejárati ajtó felé vezető ösvényt csillogó kavicsok borították, a szélein virágágyások ültek. Egész barátságos lett volna, ha a tuják között nem lett volna néhány fantomszobor elrejtve. Alicia felért az ajtóhoz, mögötte a kocsis nyögve-nyelve cipelte a poggyászát és a bőröndjeit. Alicia ölében ott volt a kiskutyus, Tapi, aki szűkölve jelezte- semmi keresnivalójuk nincs itt ezen a helyen. Talán igaza van.
-Nem okozhatok csalódást apának- suttogta a kutya fülébe Alicia. Nagy bátorságot vett és felemelte a réz kopogtatót, és párszor odaverte az ajtóhoz. Remélte, hogy nem a hétfejű sárkány nyit neki ajtót.
Ha nem is a hétfejű sárkány, de egy lángvörös hajú, barna ruhát viselő nő lépett ki az ajtón.
-Alicia! Légy üdvözölve- majd azonnal betessékelte a lányt a házba.- Kint nagyon csúnya idő van. Alfred vigye a lány csomagjait a szobájába!
Alicia jobban szemügyre vette a nőt. Magas volt, igazán csinos jellem, de kis hegyes orrát dölyfösen emelte a magasba. Arcán ott volt a pökhendi, lesajnáló vigyor, úgy ahogy sok évvel ezelőtt. Egyáltalán nem hasonlított a mindig csendes, de közben tiszteletteljes Edwardra. A szeme értelmtől csillogott. A ruhája felkeltette Alicia figyelmét. Mindig is bolondult a szép kelmékért, és nagyon szerett ruhákat varrni a babájainak. Jocelyn néni öltözete azonban csodás volt. Mindig is csodálta a félelmetes nagynénit az öltözetei miatt. A barna szín kihangsúlyozta vörös, apró fürtökben aláhulló haját, ami könnyedén omlott a vállára. A csipkeszegély a vállánál azt bizonyította, hogy tud kedvesen elbűvölő is lenni. Ha akar.
-Alicia. Alicia figyelsz te egyáltalán?
Alicia riadtan kapta félre a tekintetét és a padlóra szegezte. Perzsa szőnyeg, állapította meg.
-Kérlek öltözz fel valami normális, elfogadható ruhába.
Azzal már ott sem volt, másfelé vette az irányt. Még visszaszólt a lánynak, hogy ma sok dolga van, de vacsoránál találkoznak. Alicia csak bólintott.
Most hogy fog eljutni a szobájába? Annyi itt a folyosó, és a szoba! Úgy látszik, saját magának kell boldogulni.
- Na Tapi, kalandra fel!
Majd belevetette magát a ház örvénylő, kanyargó folyosórendszerébe.
Alicia megkönnyebbülten rogyott le az ágyára. Azt hitte, hogy sosem találja meg a szobáját. Csak körbe-kereken mászkált. Egyszer véletlenül a konyhába nyitott be. Gondolta keresztül megy rajta, de nem! A mérges, Mr. Foodcoke-  amint az később kiderült- nagyon de nagyon nem volt elragadtatva attól, hogy egy taknyos kis vakarcs az ő szentséges terültén mászkál. Azonnal kiküldte, a megszeppent Aliciát, aki gyorsan szedte a lábait, ugyanis a dühös férfi a fakanállal fenyegette. Útközben talákozott két szolgálóval,( az öreg Mrs. Potts-szal, és a huszonéves Mariával), akik felmosó ronggyal bíbelődtek és a nagytakarításra készültek. Alicia a második emeleten járt, amikor hangos morgás szakította félbe gondoltait. Kivágódott egy ajtó és egy morgó, vicsorgó Pitbull terrier szánkázott végig a folyosón. Álmában sem gondolta volna, hogy a nagynénje ilyen vérengző fenevadakat tart kiskedvencnek. Alicia rémülten kapta fel Tapit, és beugrott a legköelebbi szobába.
-Azta'...! Hát ez mesés!
Alicia körbenézett a tágas, rózsaszín szobában. A falak halványrózsaszínek voltak, rajtuk körben rózsa indák futottak végig. A  nagy baldachinos ágyról, leheletvékony rózsaszín muszlin hullott alá. A bútorok hófehér színe az idő elteltével megfakult, de még így is bámulatosan nézett ki. Az ablak mellett zongora állt. A fésülködő asztal tele volt különféle dolgokkal. Alicia tekintete az ablakra vándorolt, és rögtön meg is állapította, hogy abban a szobában van, amihez a nagy erkély tartozik. Amikor le akart volna ülni egy székre, hogy kutathasson egy kicsit a fiókokban, hangokat hallott közeledni. Gyorsan kiosont, és végig rohant a folyosón a lépcső irányába. Félt, nehogy meglássák és büntetést kapjon. Inkább a nagynénjétől félt, minthogysem a személyzettől. Elhatározta magában, hogy ide még visszatér.
Aztán, nagy nehezére megtalálta a szobáját. Ebben szerepet kapott Maria, aki készségesen útba igaztotta őt. A harmadik emeleten kapott helyet. Talán a legszebb padlásszobát.
Most itt ült, és a mennyezet faburkolatát nézte. A holmiait már rég kipakolta, és előkotort egy halványkék, virágmintás ruhát, és hozzáillő szalagokat. Volt minden a szobájában, amire csak szüksége lehetett: ágy,( bár Aliciának jobban tetszett a baldachinos), tükrös asztal, kis íróasztal, és egy nagy állótükör. Alicia felkapta a fejét a nagy csörömpölésre.
- Ó, Tapi! Te bolondos kiskutya! Na, add csak ide azt a szalagot- odament és a kiskutyát kihalászta a ruhakupacból. Éppen elkezdett volna öltözni, amikor kopogtattak.
-Igen, szabad.
Alfred nyitott be.
-Kisasszony, a nagynénje hívatja önt a vacsorához.
-Jaj ne! Máris? Még nem egészen vagyok...- Alicia eszeveszett tempóban felkapta magára a ruháját, belebújt a cipőjébe. Levágta magát a székbe, és a kefével végigszántotta a szőke fürtjeit. Összefonta, majd  belerakta a kék selyemszalagokat. Mindezt olyan gyorsasággal, hogy Alfred ( a komornyik ) és Tapi, tágra nyílt szemmel nézték. Bár a kutya inkább próbált biztonságos helyre húzódni Aicia rohanó léptei elől.
-...Kész! Mehetünk!
Alfred csak a szemét forgatta. Arra gondolt, micsoda vesződés árán sikerül az úrnőjének megzaboláznia ezt a fiatal fruskát. Alfred már jó pár éve dolgozik itt, és ismeri Jocelyn összes gondját, hangulatváltozásait. Ámde, amit a kislány érkezése váltott ki belőle, az az öreg komornyiknak is meglepetést okozott. Megigazította a frakkját, a nyakkendőjét meghúzta és maga után intve, levezette a lányt az ebédlőbe. Jocelyn már az asztalnál ült. Alicia pár pillanatig állt az ajtóban, majd az asztalhoz lépett. Azt hitte, hogy majd a nagyénje mellé ül, úgy, ahogy apjával ültek otthon. De itt csak egy teríték volt, az is az asztal másik végében. Alicia helyet foglalt. Úgy látszik, úri kastélyban öt méteres körzetben nem ülhet senki egymás mellett.
-Igazán csinos vagy...
-Köszönöm, Jocelyn néni. Igyekeztem- mondta  Alicia fülig pirulva. Nem számított dícséretre.
-De nem eléggé.- Hangzott nagynénje kemény válasza. A lánynak rögtön elment a kedve az evéstől, pedig Mrs. Potts jókedvűen hordta be a konyhából az ebédlőbe a fogásokat. Éppenhogy csak evett valamicskét. Nagynénje evés alatt a rá váró tanórákról, illemleckékről és ilyesféle unalmas dolgokról beszélt neki. Amikor végeztek, felállt és Aliciához lépett.
-Elvárom tőled, hogy maximális teljesítményt nyújts. Nem akarok késésről, kiabálásról, nem megfelelő viselkedésről értesítést kapni. Ha nem tudnád, felhívom rá a figyelmed, hogy míg édesapád érted nem jön, addig én vagyok az eltartód. Ennek értelmében, kérlek viselkedj igazi hölgyhöz illően- nagynénje felhúzta a szemöldökét.- Nem úgy, mint a kis csínytevésekkel...
- Ígérem, nem okozok csalódást Jocelyn néni.
Jocelyn bólintott, és elindult a dolgozószobája felé.
-... és hagyjuk ezt a Jocelyn nénizést, az olyan közönséges! Szólíts a nénédnek... az megteszi. További jó estét! Alfred, a házirendet!- Azzal a ház űrnője távozott, magára hagyva Aliciát, aki megrettenve nézett utána. Nem gondolta volna, hogy nagynénje ilyen kőszívű.
-Igenis, néném...- motyogta, majd elindult. Közben szipogott egyet és megtörölte könnyező szemét. Hiányzott neki az apja. Vele minden könnyebb volt.  De tizenkét éves, nagy és érett- gondolta,- nem szabad meghátrálnia. Az apja kedvéért- és azért, mert alig hat órája van itt! Nem egy éve!
Hideg érintés rázta fel gondolataiból. Alicia első gondolata az volt, hogy egy kastélybéli szellem jött el érte, de nem. Amikor megfordult, szemben találta magát a komornyikkal. Bár mindenképpen jobban örült volna a szellemnek, legalább akkor eltűnhetett volna innen. Alfred átadott neki egy köteg papírt, majd elcsoszogott a maga pingvines testtartásával. Alicia csak vállat vont és felment a harmadik emeletre. Úgy vélte, ideje pihennie, és jó mélyre bevackolnia magát a takaróba.

Odakint felerősödött a szél, csapkodta a zsalugátereket. A folyosón a szél be-bebújt egy kis résen, és süvítve járta körül a termeket. Félelmetes hangokat keltve, amitől még a vérengző Pitbullnak is fellált a szőr a hátán.
Jocelyn Wendelbruke az ablakban állt, kezében a gyertyával, amit Maria adott neki egy perccel ezelőtt. Vörös hálóinge éles kontrasztot alakított fakó bőrével. Gondterhelt tekintettel meredt a készülődő viharra.
Alicián gondolkodott. Vállalta azt, hogy gondját viseli, mert tudta, hogy az iszákos öccse nem lenne erre képes. De kissé aggasztotta a lány viselkedése, a modora. Nem hitt benne, hogy képes lesz szép szavakkal megtanítani neki az érett gondolkodást. De ha nem fog menni szépen, akkor majd kemény eszközökkel!
Jocelyn nem volt gonosz, csak ő maga el volt zárkózva az emberektől. Gyerekkorában is Edward volt inkább társasági, míg Jocelyn csendben diktált, és  parancsolgatott mindenkinek. Most pedig Edward volt képes a nyakába varrni ezt a lányt! De majd megmutatja, hogy ki itt az érett gondolkodású, tapasztalt ember.
Alfred nyitott be a lakosztályába.
-Úrnőm, meghoztam a leveleit. Ide rakom az asztalra. Mrs. Potts felküldte  a forró kakaóját is.
Jocelyn elfordult az ablaktól és leült az íróasztalhoz. Gyorsan átlapozta a leveleket, de mindegyik csak hivatalos ügyben érkezett. Egyet kivéve. Jocelyn szíve nagyot dobbant. Lesápadt és bámult maga elé.
- Minden rendben, űrnőm?- hallotta Alfred érces hangját.
-Ohh, hát persze. Minden.- Aggodalmasan fordult a komornyikja felé.- Alicia alszik? Minden rendben vele?
Alfred meghökkent a kéréds hallatán, de válaszolt neki.- Hát hogyne. Már réges régen alszik, bár kicsit sokat kiabál az apja után álmában.
- Akkor rendben. Ha valamire szüksége lenne, kérem adják meg neki. Távozhat!
-Igenis.- Azzal Alfred magára hagyta Jocelynt, aki a kezében szorongatva a levelet, leült a kandalló elé, amelyben halványan pislákolt a tűz. Hirtelen felkapta a csengettyűt és Alfred után kiáltott. Az öregember olyan gyorsan tért vissza, mintha el sem ment volna. Érdeklődve figyelte Jocelynt.
- Kérem, vigye ezt föl Aliciának- és a kezébe nyomta a gőzölgő kakaót.- Azt hiszem, jól fog neki esni.
Alfred meghajolt és távozott. Jocelyn újra a megcímzett levélre nézett.
Edward levele volt az. Már évek óta nem kapott levelet tőle, így balsejtelem töltötte el. Nem tudta hová rakni, a szívében lévő sajgó érzést. Mielőtt kibontotta volna a fehér borítékot, halk imát mormolt. Noha nem volt sohasem vallásos. A keze remegett olvasás közben. Edward minden egyes szavától átjárta őt a jeges borzongás:
Drága nővérem, Jocelyn!
Kérlek bocsásd meg, hogy ilyenkor írok neked. Sajnos abban a helyzetben vagyok, amikor más választásom nincsen. Mérhetetlen hála tölt el, hogy befogadtad egyetlen lányomat, Aliciát. De tudd meg, azért írok neked, mert egészségi állapotom rosszabbodik. Mindent megtettem, hogy ne így legyen, és végül azért döntöttem úgy, hogy Aliciát hozzád küldöm, mert nem lehetett tovább titkolni a betegségem. Attól való félelmemben, hogy esetleg történik velem valami, megírtam a végrendeletem. Kérlek, drága nővérem, viseld gondját Aliciának. 
Amikor a lányom betölti a tizennyolcadik életévét, kérlek add át neki az iratokat. Mondd meg neki, hogy szeretem, és sohasem feledem.
Mindent köszönök!
Ha valami történik, Smithers atyától értesítést fogsz kapni. Aliciának ne mondj semmit, higgyen amit szeretne, de ne tudjon meg soha semmit. Se rólam, se az édesanyjáról.
Örökké szeretlek titeket,
a Te szerető öcséd,
Edward.
xoxox
- Azok az átkozott italok!- csattan Jocelyn kétségbeesett hangja. Idegesen túrt bele a hajába.- Miért? Edward, miért?
Minden olyan abszurdnak tűnt. Hogy tudott így egyik percről a másikra a jelen ilyen borzalmasnak látszani? Mostmár minden egyes lélegzetvételnek és szívdobbanásnak más értelme lett. Jocelyn nem igazán tudta eldönteni, hogy öccsére vagy saját magára haragszik-e. És most Alicia is a nyakán fog lógni, és ő egyáltalán nem ért a gyerekneveléshez! Végtére is ő egy nemes, nagynevű hölgy, nem pedig holmi, perszonka. Legjobb lenne ha leadná egy nevelőotthonba. De nem! Ezt nem teheti meg, ennyivel tartozik Edwardnak. És a feleségének.
Jocelyn leroskadt a bőrfotelba, és azon tanakodott miként vigyázzon a lányra. És tegyen úgy, mintha mi sem történt volna.
Így érte őt, a hajnal első, ragyogó sugara, ami mindig új reményt adott a megfáradt szívekbe.
Talán még Jocelynébe is.

Lájkolnám a lájkot!

:) (Y) Lájk!!! <3